2017.10.03.
“Állatok világnapja, ovi-turné” a Pitypang oviban Mindig szívügyünk volt és lesz is a felnövekvő generáció, hiszen, bennük van a jövő. Amíg az emberek, azt hiszik, hogy “ez csak egy kutya”, vagy bármilyen más élőlényről is beszélhetnénk, amíg, azt gondolják, hogy bármikor kidobható, lecserélhető, megölhető, amíg nem vállalnak felelősséget az állítért, akit megvettek, befogadtak, netán kaptak stb, addig mindig is lesz kóbor kutya, lesz védelemre szoruló állat. A gyermekek oktatása fontos szempont az állatvédelemben. Ez miatt is mentünk és persze azért is, mert szeretjük a Pitypang ovit, sok jó és kedves emlék fűz ide bennünket, kedves óvó nénik, dajka nénik és fantasztikus gyerekek. Ma többek között egy kislány okozott egy ilyen maradandó emléket: előadás után, jöttek le kutyát simizni és a bemutatót megnézni. Mikor elindultak vissza, az ajtóból vissza nézett és így szólt: “Szia Szikra, szeretlek”, majd ment a többi kicsivel vissza. Bent a felelős állattartásról tartottunk előadást, majd a lurkók lejöttek és Szikra (volt exMancsos) tartott nekik egy kis bemutatót és persze, lehetett simizni őt is, illetve Doxát és Dropszot is, akik szintén velünk voltak. Szuper nap volt, mindenki mosolyogva tért haza, a kutyák pedig sok simit gyűjtöttek. Az oviban gyűjtés is volt a Mancsos négylábúak javára, aminek az eredménye elkápráztatott bennünket, hihetetlenek vagytok Pitypang szülők és persze a két főszervező óvó néni is. 47 db nagykonzerv 22 db kiskonzerv 13 db szalámi 11 db juti falat 29 db alutasakos 1 db tápszer 3 kg junior 147,5 kg száraz tápot Nagyon szépen köszönjük, egy élmény volt <3
További képek: https://www.facebook.com/pg/kezamancsert.egyesulet/photos/?tab=album&album_id=2038986796330346